A héten egy olyan munkában volt részünk, amit még egy jó darabig emlegetni fogunk.Történt, hogy egy kb. 50 m2-es lakást kellett lomtalanítanunk, miután a benne lakó idős hölgy elhunyt. Úgy becsültük, hogy egy 12 m3-es konténerbe belehordjuk - természetesen amit csak lehet,…
A Húsvét hétvégéjén a telephelyünkön feltörték a műhelyet, amit bérlünk, és elvittek jó pár szerszámot: egy bontókalapácsot, egy láncfűrészt és egy flexet, az aprajáról nem is beszélve - és biztos van, ami még fel sem tűnt mindeddig.Persze senki nem látott semmit, és…
A nagy hajtás közepette jó lesz megpihenni egy kicsit. Úgyis felszaporodtak - sajnos - a problémás esetek, ami részben érthető, hisz a munkánk is több, de érdekes jelenségek is felütötték a fejüket.Egyrészt mi is többet késünk, így nem csak a reklamáció sűrűsödik - jogosan…
Ez a hetünk kissé sűrűre sikeredett. Ez volt az első igazán erős hetünk idén, végre egy kicsit a tavalyi időkre emlékeztetett. Az időjárás ideális volt, műszaki gondunk nem akadt, de mégis jobb túllenni rajta!Kicsit túlvállaltuk magunkat, amire nincs is mentségünk: de ki…